Konténer ház Sukumóban
A megrendelőkkel szoros együttműködésben tervezték meg ezt a konténer házat, akik olyan otthont szerettek volna, ami egyúttal az otthon dolgozó feleség irodájaként is szolgál. A lehető legkevesebb, különböző anyag felhasználásával alkották meg és a fényvisszaverő üvegnek köszönhetően maximálisan privát szférát teremt.

Az így kialakult beltéri udvarok között egy háló lett kifeszítve, ami a második szintről érhető el és egy szórakozásra vagy pihenésre alkalmas elemként funkcionál az egész család számára.
„Az udvar mindkét oldalán, mind a két emeleten, egyenlő méretű szobákat alakítottam ki. Nem határoztam meg speciális funkciót egyiknek sem, így más és más célt tudnak szolgálni, vagy akár a későbbiekben meg is lehet őket változtatni.”– magyarázza a tervező.
A konténer ház emeletén egy kifejezetten a család számára kialakított privát tér található, ahol a cédrus burkolat kellemes, meleg hangulatot kelt.
„Remélem, a négy tér és az udvar gazdagítja majd az életüket és békésen telhetnek a napjaik. Hiszünk benne, hogy ez a konténer ház lehetőséget teremt a jövőben az újabbnál újabb változtatásokra, illetve a család számára is.”- vonja le a következtetést Takanobu Kishimoto.