+36 309 540 641

Szabadulj ki egy konténerből!

A fiatalok körében az egyik legnépszerűbb nyári program a fesztiválozás, hiszen a jó zene és a hatalmas bulikon kívül érdekes programokat is kipróbálhatnak ilyenkor. Az úgynevezett kijutós játékok fénykorukat élik manapság, a „kiszabadulással” járó izgalmak és érdekes feladatok ugyanis felejthetetlen élményt nyújtanak minden érdeklődő számára. 

A szabadulós játék alapötlete Gyurkovics Attila fejéből pattant ki 2011-ben, azóta pedig világszerte nyíltak meg a hasonló koncepciójú szabadulós játékterek. A legtöbb ilyen szabaduló szoba pincékben vagy éppen - a csakugyan magyar sajátosságnak számító – romkocsmákban található, a szabadulós játék így mindenképpen különleges hangulattal és atmoszférával párosul. 

Szerencsére ma már ezek a szabadulós játékok különböző rendezvényekre vagy éppen céges csapatépítőkre, sőt akár zenei fesztiválokra is kitelepíthetők. A szabadulós játék tere általában egy konténerben van kialakítva, innen kell kijutniuk a csapatoknak egy bizonyos időn belül. A konténerek kiválóan megfelelnek erre a célra, hiszen szinte bárhogyan berendezhetőek, gyorsan átalakíthatóak, így akár több történet közül is választhatnak az érdeklődők. Fontos még, hogy ezekben a konténerekben kisebb csapat létszám a megengedett, ami nem is baj, hiszen ez a fajta játék teljesen értelmét veszti húsz-harminc ember esetében. A kommunikáció, az egymásra figyelés az alapja az egésznek, na meg persze az ügyesség és a szerencse sem elhanyagolható szempont.