+36 309 540 641

Egy otthon, mint működő gépezet (II. rész)

 Az épület alapját adó konténerek úgy lettek beépítve, hogy megviselt, kopott megjelenésük kiemelt szerepet kapott, az elérni kívánt hangulat végett.
 
Minden egyes karcolás és horpadás jól látszik, melyek elmesélik a konténer épület elemeinek hányattatott történetét.

  A konténereket úgy helyezték el, hogy a bennük kialakított helyiségek, mint például a hálószobák, fürdők, raktárhelyiségek és a nappali, a nélkül keljenek életre, hogy az alap szerkezet megjelenéséhez, eredeti formájához komolyabb mértékben hozzá kelljen nyúlni.
A konténerek szerkezetén csak olyan változtatásokat eszközöltek, melyeket nem lehetett kikerülni, így például a szükséges szellőzés, vagy elektromos és mechanikus rendszerek lettek külön kiépítve.

Az építkezés négy lépésben lett kivitelezve, miknek következtében összeállt az egész.
 Az első egy beton alap elkészítése volt, a fém elemek megtartásához, melyek a második fázisban kerültek behelyezésre. A harmadik lépésben elkészültek az acél kereszt rudak, melyek a konténereket összekötve támasztják alá a tetőszerkezetet. Végül a helyükre kerültek a csigák és sodronykötelek, melyek a másodlagos tetőszerkezetet támogatják és az elülső üvegfalakat, melyek elkerítik a konténerek közötti teret.

 A járófelületeket fa deszkákkal borították, a burkolatok és csatornák pedig egy kis melegséget csempésznek az egyébként üveg, beton és korrodált fém által uralt konténer épületbe.