+36 309 540 641

A valaha kikötött legnagyobb hajó Floridában

A Dames Pointi Jaxport és a TraPac Konténer Kikötőbe végre beérkezett a 10,100-TEU MOL Bravo, mely a legnagyobb konténerhajó, ami valaha kikötött Florida partjainál. Mielőtt elérte a keleti partot, Ázsiából jövet a MOL Bravo átkelt a Suezi Csatornán. 

Bár a konténerhajó meglehetősen nagy rakományt szállított, a Szent János hajózási csatorna 40 lábas mélysége miatt nem tudta kihasználni a teljes kapacitását. A tervek szerint a csatornát 2018 első felében megkezdik kimélyíteni, melynek köszönhetően 47 láb mélységig is merülhetnek majd az átkelő hajók.
„ Mihelyt az öböl mélységét 47 lábra bővítettük, az olyan hajók, mint a MOL Bravo, kétszeres teherrel is képesek lesznek szállítani.” Mondta Dennis Kelly, a TraPac Jacksonvillei alelnöke és vezérigazgatója.

 „...jelenleg mélységi problémáink vannak. Ahogy kimélyítjük a folyót 47 lábra, látványosan megemelkedik majd a szállítmányok mennyisége is…” mondta Vincent Cameron, a helyi 1408. Nemzetközi Hosszúpart Társaság (ILA) elnöke. „A konténer egyenlő a munkával. Minél több konténert szállítunk, annál több munkát tudunk biztosítani.”

 A JAXPORT közvetlen szállítmányozást folytat Ázsiából a Suezi és a Panama csatornán egyaránt. A világ három legnagyobb vízi szállítmányozási szövetsége is fuvaroz a JAXPORT-al. Jelenleg ezek a társaságok uralják az Ázsia és Amerika közötti szállítmányozást.
Az elmúlt öt évben a kikötő évenkénti átlagos 21 százalékos növekedést ért el, ami nagyon pozitív változásnak könyvelhető el.